Útinapló Amerika #18: A Föld legforróbb helye

Ideje magunk mögött hagyni Las Vegast, és igazából egyáltalán nem bánom. Annyi minden történik körülöttünk: autók, tömeg, zene, fények, hatalmas szállodák és mindenféle show-műsor. Talán az átmenet a viszonylag csendes nemzeti parkokból a Bűn Városába egy kicsit sok volt. Mindazonáltal Las Vegas egy olyan város, amit legalább egyszer az életben feltétlenül látnunk kell, és örülök, hogy ezt az élményt átélhettük.

Az volt az ötlet, hogy ellátogassunk a Yosemite Nemzeti Parkba, de az erdőtüzek miatt úgy döntöttünk, hogy mégsem megyünk el.

Az előre megtervezett kirándulásunk ma véget ér, mivel rugalmasak szerettünk volna lenni az utolsó napokban. Valójában a Yosemite Nemzeti Parkot szerettük volna meglátogatni, de a súlyos erdőtüzek miatt ezt lebeszélték rólunk. Így úgy döntöttünk, hogy ezt a parkot teljesen kihagyjuk, és a Sequoia Nemzeti Parkra koncentrálunk. De mivel amúgy is a környéken voltunk, először a Death Valley Nemzeti Parkot szerettük volna meglátogatni. Reggeli után összepakoltuk a holminkat, és felkészültünk a következő úti célunkra.

Amint elhagyjuk Las Vegast, a táj azonnal megváltozik, és nem látunk mást, csak kopár síkságokat, ahol alig nőnek fák vagy növények. Itt csak szikla és homok van, és alig látni életet. Micsoda drámai változás a szerencsejáték-fővároshoz képest, és élvezzük a körülöttünk lévő nyugalmat. Elhagyjuk Nevadát, és megérkezünk Kaliforniába.

A Halál-völgy részben Nevadában, de nagyrészt Kaliforniában található. A Mojave-sivatag része, és Észak-Amerika legforróbb, legszárazabb és legalacsonyabban fekvő helye. Nehéz elképzelni, de ez a terület valaha víz alatt volt. Még gleccserekről is szólnak történetek ebben a régióban. A Sierra Nevada már nem tudta olvadékvízzel ellátni a tavakat, így a só és az ásványi anyagok feldúsultak. A tavak kiszáradtak, vulkánok és hegyek alakultak ki. Ami megmaradt, az a ma ismert száraz, forró régió.

Hosszú nadrágban hagytuk el Las Vegast, de gyorsan világossá vált, hogy könnyedén lecserélhetjük rövidnadrágra. Bár nem az év legforróbb szakaszában voltunk, a higanyhőmérséklet gyorsan emelkedett. Aki melegebb időben látogatja a Halál-völgyet, annak jól fel kell készülnie. Hozzon magával sok vizet, kenjen be naptejet, és viseljen kalapot. Júliusban és augusztusban a hőmérséklet elérheti a 45 Celsius-fokot. 1913 júliusában még 56,7 Celsius-fokot is mértek. Mivel a völgy nagy része 85 méterrel a tengerszint alatt fekszik, és a hegyek eltakarják a felhőket, ezen a területen kevés az árnyék vagy esik az eső. Ne becsüljük alá ezeket a körülményeket!

1913 júliusában 56,7 Celsius-fokos hőmérsékletet regisztráltak a Death Valley Nemzeti Parkban.

Mivel nem készültünk fel a Halál-völgyre, először a Látogatóközpontba autóztunk, hogy regisztráljunk és információkat gyűjtsünk. A Halál-völgy egy hatalmas terület, számos érdekes hellyel. Azonban csak egy napot tudtunk a parkban tölteni, mert ma este a lehető legközelebb szerettünk volna maradni a Sequoia Nemzeti Parkhoz. Ez azt jelentette, hogy gondosan el kellett döntenünk, mit szeretnénk látni és csinálni. Úgy döntöttünk, hogy ma a túra helyett különböző helyszíneket látogatunk meg.

Először Zabriskie Pointhoz autózunk, nem messze a Látogatóközponttól. Itt egy kilátópontból egy földöntúli sivatagi tájra nyílik kilátás, gyönyörűen formált sziklákkal. Aligha számítanál rá, de ezt a területet víz formálta. A Halál-völgyben nem esik gyakran az eső, de amikor esik, a záporok gyakran elég hevesek. Nagy mennyiségű vizet kell rövid idő alatt elvezetni, ami mély vízmosásokat hoz létre a puha sziklában.

Nem mondanád, de a Zabriskie Point bizarr táját az esővíz hozta létre.

Dél felé haladunk a Badwater úton, és megállunk az Ördög Golfpályáján. Ez is egy igazán lenyűgöző táj. Hatalmas és mindenféle növényzet nélküli. A felszín vulkáni kőzetre hasonlít, mindenféle mélyedésekkel, innen ered a "Ördög Golfpályája" elnevezés. A járás ezen a területen meglehetősen nehéz, mivel a felszín éles és nagyon egyenetlen. Ha egy pillanatra csendben ülünk és figyelmesen hallgatózunk, mindenféle pattogó hangot hallhatunk. Ezeket a hangokat a hőségben feltörő több millió sókristály okozza. Ez a hely mély benyomást tesz ránk; annyira valószerűtlennek tűnik, mégis lenyűgöző, hogy mit képes létrehozni maga a természet.

Néhány kilométerrel odébb Badwaterbe érünk. Ez a legjobb hely a sósivatag megtekintésére. A parkolóból a kiépített pallósoron sétálunk. Hamarosan meglátunk egy táblát, amely azt jelzi, hogy 85,5 méterrel a tengerszint alatt vagyunk. A parkoló mögötti sziklákon látható a nullpont. Azonban alaposan kell nézni, mivel meglehetősen feltűnő tábla.

Tovább sétálunk a sósivatag felé, és gyorsan meglátjuk a tömegturizmusban rejlő lehetőségeket. A sósivatag meglehetősen koszos és leromlott. Éles ellentétben áll a bolíviai Salar de Uyuni sósivataggal, ahol egy évvel ezelőtt jártunk. Lehetőségünk van egy jó messzire gyalogolni a sósivatagon, de visszafordulunk, hogy más helyeket is meglátogathassunk.

Badwaterből visszafelé autózunk a Látogatóközpont felé. Félúton letérünk az Artists Drive-ra, egy lenyűgöző útvonalra a sziklás tájon keresztül. Az útvonal egyirányú utca, éles kanyarokkal és szintkülönbségekkel. Nem tudunk nagyon gyorsan vezetni, de ez teljesen rendben van. Élvezzük a gyönyörű környezetet. A sziklák változatos színűek, a legszembetűnőbbek az Artists Palette-nél. Itt tisztán láthatók a rózsaszín, zöld, lila, barna és fekete árnyalatok. Ez a Halál-völgy hatalmas vulkáni tevékenységének végső bizonyítéka. Természetesen megállunk ennél a bizarr természeti jelenségnél, hogy közelebbről is megnézzük. A ragyogó napsütés ellenére tisztán látjuk a színeket, de napkeltekor és napnyugtakor a legszebbek.

A parkot nyugati oldalról kell elhagynunk, ezért elég gyorsan kell indulnunk, hogy elkerüljük a sötétben való vezetést. Amikor meglátjuk a Mesquite Flat homokdűnéket jobbra, úgy döntünk, hogy körülnézünk. A Death Valley Nemzeti Parkban számos homokdűne található, de ezeket a legkönnyebb megközelíteni. A homok a Cottonwood-hegységből származik, és közöttük fekszik. Bár nincsenek ösvények, mégis sétálhatunk itt. Megmászunk néhány homokdűnét, és leülünk egy kicsit pihenni. A nap csodálatos szín- és árnyékjátékot teremt. Fantasztikus látvány. A lábujjaink között a homokkal gyönyörű fotókat készítünk, majd visszasétálunk az autóhoz.

A lenyugvó nap fantasztikus szín- és árnyékjátékot teremt a Mesquite Flat homokdűnéken.

Most, hogy a nap lassan lenyugszik, tényleg indulnunk kell. Egy hatalmas sivatag közepén vagyunk, és még hosszú út áll előttünk Ridgecrest városáig. Gyorsan koromsötét lesz, és nehéz tisztán látni az utat. Az út burkolatlan, ami maximális koncentrációt igényel. Képzeld el, hogy defektet kapsz, vagy valami más probléma adódik az autóddal. Nagyon szerencsésnek kell lenned, hogy meglátsz valakit arra haladni, mivel az út elég csendes.

Szerencsére néhány óra alatt kiautózunk a sivatagból, és a civilizációba érünk. Elhaladunk bizarr gyárak és teljesen sötét, hátborzongató negyedek mellett. Úgy tűnik, Ridgecrest főként a China Lake-i fegyverraktárról ismert. Ezen a sivár területen az elmúlt évtizedekben szinte az összes légierő fegyvert tesztelték. Tehát egy meglehetősen fontos terület az amerikaiak számára. Bár nem sokat látunk belőle. Későre érünk Ridgecrestbe, és nem találunk szupermarketet. Szerencsére a McDonald's megoldást kínál. Sebaj, most már Amerikában vagyunk, szóval együnk egyszer egy gyorskaját.

A hamburgerek után elmegyünk a szállodánkba, bejelentkezünk, megnézünk egy The Walking Dead epizódot, és lefekszünk aludni.