Bolíviai útinapló #1: Megérkezés Santa Cruzba

Hajnali 4.00 óra van, amikor megszólal az ébresztő. Egy könnyű reggeli után Noreen és Thijs autóval jönnek értenk. Bepakoljuk a hátizsákjainkat az autóba, és Amszterdam felé indulunk. A kis dugó ellenére jó időben megérkezünk a repülőtérre, és egy kávéval pihenhetünk a Starbucksban. Aztán beszállhatunk, és megkezdődik az utazásunk, amely először Peruba visz minket. A repülőn öt filmet nézek meg az út során, amitől gyorsan elrepül az idő. Közben élvezek egy hideg sört és egy pohár konyakot. Ez a KLM-mel való repülés előnye. Mielőtt észbe kapnánk, leszállunk Limában. De itt jön az első zavar.

Amszterdamban azt mondták nekünk, hogy Limában a poggyászfeladó szalagról vegyük fel a csomagjainkat, és ezt megismételték a repülőgépen is. A vámnál azonban visszafordítottak minket, és a csatlakozó járatainkhoz irányítottak. A következő járatunk pultjánál azt mondták, hogy a hátizsákok a mi járatunkon lesznek. Gyorsan tweeteltem a KLM-nek, és fél órán belül kaptam egy választ, miszerint a poggyászomat egy nemzetközi járaton átcímkézték. Furcsa volt, hogy kétszer is az ellenkezőjét mondták nekünk.

A limai repülőtéren négy órát kell várnunk. Így aztán kipihenjük magunkat a kényelmetlen üléseken. Jó érzés, hogy felszállhatunk a gépre, és az utolsó két és fél órát ott tölthetjük. A gépünkön DJ Hardwellt is látjuk, aki valamelyik nap Santa Cruzban fog játszani. Amikor leszállunk, kiderül, hogy sok rajongó gyűlt össze a Santa Cruz-i repülőtéren, hogy meleg fogadtatásban részesítsék Hardwellt az éjszaka közepén. Jó látni. A repülőtéri nyüzsgés után megpróbálunk találni egy ATM-et, hogy felvehessük az első bolíviai pénzünket. Sajnos minden ATM üres, vagy nem fogadja el a kártyáinkat. Emiatt taxit kell leintenünk, és dollárban kell fizetnünk. Annak ellenére, hogy éjszaka közepe van, a sofőr a dupláját követeli a megadott összegnek. De hajnali 3 óra van, fáradtak vagyunk, és el akarunk jutni a szállodánkba.

Miután megérkeztünk a szállodába, azonnal lehuppantunk az ágyra és elaludtunk.

Reggel 08.00-kor beállítottuk az ébresztőt, és leültünk az első reggelinknek. Sajtos, sonkás vagy lekváros szendvicsek ananásszal és papayával, választható kávéval vagy teával. Egyszerű, de finom. Utána besétáltunk a városba, hogy felfedezzük. Nem sokat kutakodtunk Santa Cruzról, de a városközpontban mindig akad valami látnivaló. Először a Parque el Arenalba sétáltunk. Útközben belebotlottunk egy piacba, ahol ruhák és élelmiszerek mellett élő állatokat is árultak. A szokásos csirkék és csibék mellett kiskutyákat és kiscicákat is láttunk túl kicsi ketrecekben. Így gyorsan továbbálltunk; nem kellett volna ilyesmit látnunk.

Maga a Parque el Arenal nem túl izgalmas. Egy nagy, többnyire betonból készült tér egy lagúnával. A víz nem volt igazán tiszta, és minden kissé koszosnak tűnt. Mindazonáltal itt pillantottuk meg az első gyönyörű vadvilágot: egy vörösbegyű bíborost.

Elsétálunk a központi térre, a Plaza 24 de Septiembre-re. Itt a Banco Los Andes ATM-jéből felvehetjük az első bolíviai pénzünket. A tér élénk és zöldövezetben van. Gyerekek játszanak a galambokkal, az emberek a padokon pihennek vagy sakkoznak, a cipőtisztítók szorgoskodnak, és számos árus próbál valamilyen kávét árulni. A tér körül a fő látványosság a katedrális. De mielőtt meglátogatnánk, először beugrunk az ír kocsmába, és megünnepeljük a nyaralásunk kezdetét. Amikor megpróbáljuk meglátogatni a katedrálist, kiderül, hogy zárva van. Így Bolíviában is sziesztát tartanak. Ellátogatunk egy szupermarketbe, ahol felhalmozzuk az elkövetkező napokra szánt élelmiszereket és italokat, majd a hostelünkben pihenünk.

Estefelé visszasétálunk a főtér felé. A Lonely Planet számos éttermet említ a Bolívar utcában, amelyeket érdemes meglátogatni. Úgy döntünk, hogy a Repúblicában eszünk. Itt választhatunk néhány finom húsétel közül, így mindannyian rendelünk egy tournedos-t. Lianne és Thijs tournedos-a istenien puha, de Noreen és az enyém egészen jól átsült, pedig mindannyian közepesen átsütöttet kértünk. Ennek ellenére egészen finom. Vacsora után átsétálunk az utca túloldalára a... barna róka található. Ez egy söröző, ahol élvezheted a saját főzött söreiket. Természetesen készítek néhány fotót, a tulajdonos meglát és beszél hozzám. Amikor elmondom neki, hogy a képek a blogomhoz készültek, izgatott lesz. Valószínűleg nem fogja elolvasni ezt a bejegyzést. A sör isteni ízű, de hamar rájövünk, hogy fáradtak vagyunk, és korán lefekszünk.

Másnap reggel 8:00-kor Nicholas McPhee a hostelünk ajtajában áll. Ma elkezdjük az első tervezett programunkat. Nick kalandjai lefoglalták, a Lomas de Arena túraNick azonban azt mondja, hogy rendkívül szeles, és ez befolyásolja majd az utunkat. Kisbusszal megyünk oda Parque Regional Lomas de ArenaÚtközben megállunk a Palmasola börtönnél. Ez a börtön egyedi történet, mivel a komplexum inkább egy fallal körülvett falura hasonlít. Az őrök kint állnak, míg a raboknak bent vannak üzleteik, a partnerek akár éjszakára is megszállhatnak, sőt, még takarítónők is vannak. Még bérleti díjat is kell fizetni a szállásért. Turistákat is letartóztattak és bebörtönöztek itt drogbirtoklás miatt. Nem hangzik túl szórakoztatónak ebben a börtönben ragadni a legsúlyosabb bűnözők között. Így kiderül, hogy néhány film és tévéműsor mégiscsak egy kis igazságon alapul. Tovább autózunk, és éppen elhagytuk Santa Cruz nyüzsgő központját, amikor megérkezünk a Lomas de Arena Regionális Park bejáratához. Innen egy rövid autóútra vannak a meglátogatni kívánt homokdűnék. Majmokat és lajhárokat gyakran látni az erdős területen, de sajnos mi nem látjuk őket. Aztán hirtelen egy hatalmas homokdűne magasodik elénk. Furcsa, nem erre a tájra számít az ember, amikor csak percekre van egy nyüzsgő várostól. Amikor kijutottunk, kiderült, hogy valóban hihetetlenül szeles az idő, és a dűnék teljesen elleptek minket a homokkal. Fotózni és filmezni szinte lehetetlen. Felmásztunk a körülbelül 50 méter magas homokdűnékre, és felfedeztük a környéket. Normális esetben egy lagúna volt a dűnék mögött, de mire odaértünk, kiszáradt. A gyaloglás itt is veszélyes, mivel sok kígyó volt a növényzet között. Nick ennek ellenére leintett, hogy készítsek egy gyors fotót. A homokdűnén lefelé sétálni nem jelentett gondot, de a megmászása már elég nagy kihívást jelentett. Kissé túl lelkesen másztam vissza a dűnére, de félúton annyira kimerültem, hogy szinte elsötétült a látásom.

Miután felkeltem és kifújtam magam, elkezdődik a túra kalandos része. Egy speciális homokozódeszkán csúszunk le a homokdűnékről. Néhányszor ülve, néhányszor állva próbáljuk ki. Szórakoztató tevékenység. A végén egy férfi-női mérkőzéssel zárjuk, ahol a férfiak kerülnek ki győztesen. Ezzel véget ér a túra, és délután visszatérünk Santa Cruzba.

Először is lezuhanyozunk, hogy leöblítsük magunkról a homokot. Alaposan kitisztítjuk a táskáinkat és a fényképezőgépeinket is, mivel mindenhol homok van. Újra ebédelünk az Irish Pubban, majd ellátogatunk a Santa Cruz katedrálisba, ami előző nap zárva volt. A templom belseje szigorú, bár vannak olyan festmények, amelyek inkább a The Walking Deadre, mint a vallásra emlékeztetnek. Utána felmászunk a toronyba, de a lenti tér látványa kevésbé látványos a vártnál. Amikor visszatérünk a szállodába és fizetni szeretnénk, vita alakul ki a fizetéssel kapcsolatban. Annak ellenére, hogy írásban kijelentettük, hogy az első napra nem kell felárat fizetni, mivel olyan korán érkeztünk, mégis azt akarják, hogy fizessük ki a plusz napot. A vita sokáig elhúzódik, míg végül úgy döntünk, hogy megállunk és kifizetjük a plusz napot. De a vita még az éjszakába nyúlik, miközben alszunk. Hirtelen a recepciós kopog az ajtónkon, és a szálloda tulajdonosa mellette áll. Ismét azt mondják nekünk, hogy minden a mi hibánk. Jelezzük, hogy fizettünk, és hogy aludni szeretnénk. Lemondjuk a foglalásunkat ennél a hostelnél; nem fogunk visszatérni.

Maradjatok velünk az Utazás és utazási tippek rovatban a következő beszámolóért!